Emlékek: 8.rész: Új otthon

"Az otthon elhagyni nehéz és keserves tett, ám a barátokat és a családot elhagyni bizony fájdalmas."

/Evy Dean/

Ahogyan a reptéren lévő központi helyszínre értem, ahol Alice fogadott. Elmondta, hogy át fog alakítani annak érdekében, hogy külsőről kevésbé legyek felismerhető, ami azt is jelentette, hogy stílusomtól legeltérőbbnek kell lennem. Cuccaimat átpakolta egy teljesen sima fekete bőröndbe, ruháimat át kellett cserélnem élénk színű csipkésről, fakó egyszerűre. Hajamat is teljesen át akarta alakítani, rövidre vágni és befesteni barnára, ám nem engedtem, hogy akár egy centit is vágjon belőle. Színes kontaktlencsét kaptam, kéket.  A nevem, pedig Eglantina James lett ideiglenesen. Ma reggel, aki felkelt az ágyamban pár óra elteltével, már nem létezett. Mindent le kellett adnom, amiből akár csak sejteni lehetne valójában ki vagyok. Csak Alice tudta, hogy én én vagyok és ameddig ő nem szól addig senki sem tudhatja meg. Új telefont is kaptam, de meg kellett ígérnem, hogy nem hívok fel senki olyat, aki ide köt. Legvégül egy kis csipet kaptam, amiből tudni fogják pontosan hol vagyok. Elmondta, hogy a reptéren egy Luka Milagros nevű fiú fog várni, akit megkért, hogy vigyázzon rám. Barátnőm még egyszer megölelt és ő is elmondta ugyan azt, amit én öcsémnek mondtam.

Éppen a csomagomat adtam fel, amikor megláttam azt akit már több hónapja nem láttam. Arthur, az édesapám. Legszívesebben oda szaladtam volna hozzá, pedig nem igazán jó a kapcsolatunk, ez azt is okozza, hogy a nevén szólítom, ám most más volt a helyzet. Azt viszont nem bírtam ki, hogy ne menjek oda hozzá. Elsétáltam mellette, majd úgy tettem, mintha megbotlottam volna és a karjaiba estem. Legbelül reménykedtem, hogy felismer, de nem ez történt. Segített talpra állnom, majd megkérdezte jól vagyok-e és tovább ment. A repülőn ülve nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy mi történhet és egyre több képzet gyűlt fejembe az elkövetkező időről.

Leszálltam a gépről és mikor ki mentem a váróban egy Eglantina James felirattal álldogáló fiatal férfit láttam. Oda mentem.

-Szia Gw... Eglantina vagyok. Eglantina James. -fogtam kezet vele.

-Örülök. A nevem Luka Milagros. -mutatkozott be barátságosan. -Gyere menjünk, mert Omis, még odébb van. Add viszem én a bőröndöd.

-Öhm...  köszi, aranyos vagy, de, majd én viszem. -mosolyogtam, majd mikor láttam, hogy bizonytalanul néz rá folytattam. -Szeretem magamnál tudni a cuccaimat.

-Hát jó, akkor csak had segítsek.

Ketten pakoltuk be bőröndömet a kocsiba. Út közeben kisebb idegenvezetést is kaptam. Luka nagyon kedves volt és kiderült, hogy egy házban fogunk lakni, sőt még szomszédok is leszünk.

-Egy kis gond, azonban még van. Itt még nem tudsz lakni, mert nem tudtam teljesen befejezni, azonban igyekszem vele és addig lakhatsz nálam. -nyitotta ki az ajtót. -Hát eddig ilyesmi lenne. De tényleg igyekszem, csak a munkám mellett nem sok időm van.

-Nagyon szép lesz. -mosolyogtam rá hálásan. -És köszönöm, hogy ennyit fáradsz miattam.

Átmentünk a szomszéd házba, ami szerkezetileg hasonló volt, de kinézetileg teljesen más. Barátságos és szép, ám még egy vak is kiszúrta volna, hogy agglegény lakásban jár. A vendég szobában kaptam helyet. Este beszélgettünk két nagy tál makaróni fölött és film közben. Bár nem tudom ezt mennyire lehet beszélgetésnek hívni, mert többnyire csak Luka beszélt. Megtudtam róla, hogy egy közeli étteremben dolgozik váltott állásban, ami azt jelentette, hogy egyszer pincér, másszor a konyhán, harmadszor a bárban segített. Megígérte, hogy holnap megmutatja délelőtt a várost, délután, pedig az éttermet, mert akkor dolgoznia kell, de csinál neki egy helyi koktél specialítást, vagy amit szeretne.

Nem vagyok benne biztos, de Luka vagy nagyon ért, ahhoz, hogy hogyan kell valakit felvidítani, vagy beépített ember és Alice szólt pár szót az érdekemben. Késő este, itteni idő szerint hajnali egykor mentünk el aludni. Letusoltam, újonnan festett hajam megmostam és törülközőbe csavarva álltam neki kiszedni pár dolgot bőröndömből. Képeket, amiket ruháim zsebeibe rejtve sikerül magammal hoznom. Felvettem pizsim, ami nagyban eltért a szokottól. Egy nagy szürke póló és egy bugyi. Fantasztikus, már nem is aludhatok abban, amit szeretek. Elnyúltam az ágyon a plafont bámulva és azon tűnődtem, vajon mikor mehetek haza vagy, hogy ide nem-e követett az ismeretlen férfi, aki az életére tört ismét. Milyen érdekes. Szeretek utazni, de mikor kényszeres a dolog inkább maradtam volna a szobámban, felőlem, akár összezárhattak volna Stefan idegesítő fejével, vagy még azt is elviseltem volna, hogy Ed rajtam kísérletezze ki a legújabb csínyeit. Apa állandó szekírozását is szó nélkül kibírnám. Jaj, bárcsak ott lehetnék azok között, akiket szeretek, vagy kevésbé, de tudom, hogy vannak nekem. Mikor mehetek vajon haza? Talán egy hét, hónap vagy több év.

-Gwen-