"Egy egyszerű mondat, amit egy mai már ezerszer megkérdeztek tőled, de csak egy azonos kérdéstől mosolyodsz el, mert tudod, hogy neki nem kell hazudnod, mert mindent tud, pedig ő az egyetlen akire nem is számítasz és ez megváltoztatja az egész napod."
/Evy Dean/
*************************************************
-Sziasztok. -zártam be magam mögött a bejárati ajtót.
-Hol voltál ennyi ideig? -hallottam anyum hangját.
-Csak falat mászni. -adtam neki két puszi, mikor bementem a konyhába.
-Jesszusom, Gwen, neked meg mi van a karoddal? -fogta meg a kötésnél kezem.
-Auh... -szisszentem fel. -Semmi, csak meghúztam a kötéllel és be kellett kötnöm, de pár nap, aztán, már nem is fog látszódni, nyugi. .hámoztam le kezét.
-Ez nem pár napos "mulatság" lesz, ha be kellet kötni. -nézett rám. -És ki kötötte be?
-Az egyik ott lévő segítő. -közbe akart szólni, ezért gyorsan folytattam. -Jól kötötte, nyugi. -mosolyogtam megnyugtatóan.
-Kérsz valamit enni? -kérdezte, de látszott rajta, hogy kételkedik abban, amit mondtam.
-Nem köszi. Hol van az én rosszcsont öcsém?
-Elméletileg a szobájában, de gyakorlatilag bárhol lehet. -folytatta a rakodást anyu.
-Akkor készülök a csapdákra. -mondtam és elindultam felfelé. -Ha keresel, akkor én biztosan a szobámban leszek.
-Rendben, én még itt befejezem a pakolást és egy kicsit lemegyek a műhelybe.
-Oké.
Felfelé menet mindenre odafigyeltem, ami esetleg csapdát rejthet, mert ma már nem volt kedvem még egy sérüléshez. Hála az égnek, csak egyet találtam, de azt is előbb, mint, hogy működésbe léphetett volna. Ajtómra egy nagy vödör víz volt téve. Levettem , majd bementem a szobámba. Letettem cuccomat, átvettem az itthoni "játszós" ruhámat, bekapcsoltam laptopom és neki álltam tanulni, közben pedig Lydivel, Nicyvel és Szabinnal beszélgettem chaten.
Gwen: Sziasztok.
Lydi: Hali. Jobban vagy?
Gwen: Persze, csak egy kicsit felment a vér nyomásom. (bár nem csodálom Froletmon-tól mindenkinek felmegy)
Lydi: Jogos.
Nicy: A külső nem minden.
Szabin: Nicy ne kezd!!!
Gwen: Szerintem se, mert megint felmegy a vér nyomásom és akkor holnap nem is megyek suliba.
Lydi: Ezt nem teheted velünk!
Nicy: Tudtam, hogy ezt fogjátok mondani. Gwen holnap jössz, vagy reggel én foglak ébreszteni és a fülednél fogva ráncigállak el a suliig.
Szabin: Nicy kezdek félni tőled, mert tudom, hogy, te tényleg megteszed.
Gwen: Szerintetek hagynálak titeket törin mumifikálódni?
Lydi: Van rá esély...
Szabin: Kinézem belőled...
Nicy: Miről beszélsz én már múmia vagyok.
Gwen: Ez most komoly?! Ennyire szörnyű vagyok?
Lydi: Igen, de tudod, hogy szeretlek.
Nicy: Csak viccelünk.
Szabin: Ha te nem lennél, akkor nem mennék el suliba.
Lydi: És mi van Tonyval? Miatta nem is mennél el?
Gwen: Valamelyikőtök elküldeni e leckéket?
Szabin: Nem, ő jönne hozzám ápolni. Egy kicsit kihasználnám a helyzetet. Mindig elkényeztet, ha akár egyet is köhintek. (ezért jó néha színlelni a dolgot)
Lydi: Gwen töriből az óra elején elkezdett anyagot kell kivázlatolni és megtanulni. Irodalomból Shakespeare-ből holnap röpi várható.
Nicy: Szabin, na most elszóltad magad. Mit szoktatok ti csinálni?
Gwen: Köszi Lydi.
Szabin: Nicy, hogy te milyen kis túlfantáziált vagy.
És ez így ment egészen este tízig. Akkor elköszöntünk egymástól, én elmentem tusolni. Miután végeztem, lementem anyumhoz a művész műhelyébe, hogy jó éjt kívánjak neki, ezt megismételtem Ed-del is, akit a délután folyamán többször is megkergettem, mert elvette valamimet. Befeküdtem az ágyamba és leírtam a mai nap történéseit naplómba. Tizenegy körül volt, mikor lekapcsoltam lámpámat és elaludtam.
Másnap, mikor beértem suliba, mindenki azt kérdezgette, hogy mit csináltam a karommal, én, pedig újra, újra és újra elismételtem, azt a mesét, amit anyunak is. Egész nap nem csinálhattam semmit, nehogy nagyobb baja legyen a kezemnek, hiába bizonygattam, hogy semmi bajom, akkor sem. A táskámat sem vihettem még a büfébe se mehettem el. Katasztrófa, szeretem, hogy törődnek velem, meg minden, de ez azért, már túlzás, nem is kicsit. Mikor végre hazaértem, arccal előre beleestem a párnámba. Pár percig néma csend volt a házba, még se anyu, se Ed nem volt itthon. Valaki azonban neki dobott pár követ az ablakomnak.
-Hogy az ördög vinne el. -mondtam a párnámba, majd feltápászkodtam és elindultam az ablak fel, hogy megnézzem ki szakította meg alfa állapotba merülésem.
Ott viszont senki sem volt. A párkány alá viszont egy lap volt becsúsztatva. Kihúztam óvatosan, nehogy elszakadjon. Fekete tintával volt ráírva egy mondat, "Remélem jól vagy." Mikor megfordítottam a lapot egy rajz volt rajta. Amin egy lány volt és eléggé hasonlított rám, csak a szeme és a szeplőim nem. A lány kezén egy virágos tetoválás pontosan ott, ahol nekem most a kötés volt. Kézfején is egy rózsa volt. A kép láttán elmosolyodtam. Tetszett a kép. Csak nem tudtam, kitől kaptam.
-Bárki is vagy...-szedtem elő a celluxot. -most már sokkal jobban vagyok. -tettel fel szekrényem ajtajára a képet.
>Másnap reggel<
A szobámban kellemes gyümölcs illat terjengett. Csukott szemmel ültem fel, mert féltem, hogy csak álmodom, de miután már teljesen felébredtem, rájöttem, hogy nem álmodom. Az éjjeli szekrényen lévő órám hatot mutatott. Még senki sem volt ébren, viszont a kis asztalon volt valami, amit nem tudtam kivenni, mivel szemem még nem szokott hozzá a félhomályhoz. Két centi nyúlás után sikerült ültő helyemben felkapcsolni a lámpát, aminek következtében, fél percre teljes mértékű retina kisülést szenvedtem. Mikor vissza nyertem látásom, konstatáltam, hogy nyitva van ablakom, de ami ennél érdekesebb volt, hogy nem én nyitottam ki. Anyum és Ed sem lehetett, mert ők már aludtak, amikor én lefeküdtem aludni. Vissza nézetem az éjjeli szekrényre, ahol újabb kellemes és kedves meglepetés fogadott. Gabona pehellyel kirakott betűk, egy felébe vágott citrom, egy kiskanál és egy bögre gőzölgő, az illata alapján gyümölcs tea. Ha ezeket össze olvastam "Good Morning" szavak jöttek ki azaz "Jó reggelt".
-Kérsz valamit enni? -kérdezte, de látszott rajta, hogy kételkedik abban, amit mondtam.
-Nem köszi. Hol van az én rosszcsont öcsém?
-Elméletileg a szobájában, de gyakorlatilag bárhol lehet. -folytatta a rakodást anyu.
-Akkor készülök a csapdákra. -mondtam és elindultam felfelé. -Ha keresel, akkor én biztosan a szobámban leszek.
-Rendben, én még itt befejezem a pakolást és egy kicsit lemegyek a műhelybe.
-Oké.
Felfelé menet mindenre odafigyeltem, ami esetleg csapdát rejthet, mert ma már nem volt kedvem még egy sérüléshez. Hála az égnek, csak egyet találtam, de azt is előbb, mint, hogy működésbe léphetett volna. Ajtómra egy nagy vödör víz volt téve. Levettem , majd bementem a szobámba. Letettem cuccomat, átvettem az itthoni "játszós" ruhámat, bekapcsoltam laptopom és neki álltam tanulni, közben pedig Lydivel, Nicyvel és Szabinnal beszélgettem chaten.
Gwen: Sziasztok.
Lydi: Hali. Jobban vagy?
Gwen: Persze, csak egy kicsit felment a vér nyomásom. (bár nem csodálom Froletmon-tól mindenkinek felmegy)
Lydi: Jogos.
Nicy: A külső nem minden.
Szabin: Nicy ne kezd!!!
Gwen: Szerintem se, mert megint felmegy a vér nyomásom és akkor holnap nem is megyek suliba.
Lydi: Ezt nem teheted velünk!
Nicy: Tudtam, hogy ezt fogjátok mondani. Gwen holnap jössz, vagy reggel én foglak ébreszteni és a fülednél fogva ráncigállak el a suliig.
Szabin: Nicy kezdek félni tőled, mert tudom, hogy, te tényleg megteszed.
Gwen: Szerintetek hagynálak titeket törin mumifikálódni?
Lydi: Van rá esély...
Szabin: Kinézem belőled...
Nicy: Miről beszélsz én már múmia vagyok.
Gwen: Ez most komoly?! Ennyire szörnyű vagyok?
Lydi: Igen, de tudod, hogy szeretlek.
Nicy: Csak viccelünk.
Szabin: Ha te nem lennél, akkor nem mennék el suliba.
Lydi: És mi van Tonyval? Miatta nem is mennél el?
Gwen: Valamelyikőtök elküldeni e leckéket?
Szabin: Nem, ő jönne hozzám ápolni. Egy kicsit kihasználnám a helyzetet. Mindig elkényeztet, ha akár egyet is köhintek. (ezért jó néha színlelni a dolgot)
Lydi: Gwen töriből az óra elején elkezdett anyagot kell kivázlatolni és megtanulni. Irodalomból Shakespeare-ből holnap röpi várható.
Nicy: Szabin, na most elszóltad magad. Mit szoktatok ti csinálni?
Gwen: Köszi Lydi.
Szabin: Nicy, hogy te milyen kis túlfantáziált vagy.
És ez így ment egészen este tízig. Akkor elköszöntünk egymástól, én elmentem tusolni. Miután végeztem, lementem anyumhoz a művész műhelyébe, hogy jó éjt kívánjak neki, ezt megismételtem Ed-del is, akit a délután folyamán többször is megkergettem, mert elvette valamimet. Befeküdtem az ágyamba és leírtam a mai nap történéseit naplómba. Tizenegy körül volt, mikor lekapcsoltam lámpámat és elaludtam.
Másnap, mikor beértem suliba, mindenki azt kérdezgette, hogy mit csináltam a karommal, én, pedig újra, újra és újra elismételtem, azt a mesét, amit anyunak is. Egész nap nem csinálhattam semmit, nehogy nagyobb baja legyen a kezemnek, hiába bizonygattam, hogy semmi bajom, akkor sem. A táskámat sem vihettem még a büfébe se mehettem el. Katasztrófa, szeretem, hogy törődnek velem, meg minden, de ez azért, már túlzás, nem is kicsit. Mikor végre hazaértem, arccal előre beleestem a párnámba. Pár percig néma csend volt a házba, még se anyu, se Ed nem volt itthon. Valaki azonban neki dobott pár követ az ablakomnak.
-Hogy az ördög vinne el. -mondtam a párnámba, majd feltápászkodtam és elindultam az ablak fel, hogy megnézzem ki szakította meg alfa állapotba merülésem.
Ott viszont senki sem volt. A párkány alá viszont egy lap volt becsúsztatva. Kihúztam óvatosan, nehogy elszakadjon. Fekete tintával volt ráírva egy mondat, "Remélem jól vagy." Mikor megfordítottam a lapot egy rajz volt rajta. Amin egy lány volt és eléggé hasonlított rám, csak a szeme és a szeplőim nem. A lány kezén egy virágos tetoválás pontosan ott, ahol nekem most a kötés volt. Kézfején is egy rózsa volt. A kép láttán elmosolyodtam. Tetszett a kép. Csak nem tudtam, kitől kaptam.-Bárki is vagy...-szedtem elő a celluxot. -most már sokkal jobban vagyok. -tettel fel szekrényem ajtajára a képet.
>Másnap reggel<
A szobámban kellemes gyümölcs illat terjengett. Csukott szemmel ültem fel, mert féltem, hogy csak álmodom, de miután már teljesen felébredtem, rájöttem, hogy nem álmodom. Az éjjeli szekrényen lévő órám hatot mutatott. Még senki sem volt ébren, viszont a kis asztalon volt valami, amit nem tudtam kivenni, mivel szemem még nem szokott hozzá a félhomályhoz. Két centi nyúlás után sikerült ültő helyemben felkapcsolni a lámpát, aminek következtében, fél percre teljes mértékű retina kisülést szenvedtem. Mikor vissza nyertem látásom, konstatáltam, hogy nyitva van ablakom, de ami ennél érdekesebb volt, hogy nem én nyitottam ki. Anyum és Ed sem lehetett, mert ők már aludtak, amikor én lefeküdtem aludni. Vissza nézetem az éjjeli szekrényre, ahol újabb kellemes és kedves meglepetés fogadott. Gabona pehellyel kirakott betűk, egy felébe vágott citrom, egy kiskanál és egy bögre gőzölgő, az illata alapján gyümölcs tea. Ha ezeket össze olvastam "Good Morning" szavak jöttek ki azaz "Jó reggelt".
Beízesítettem a teát és az ablakhoz mentem, majd felültem a párkányba. Ahogyan tegnap, most sem volt senki az utcában.
-Nem tudom ki vagy, de köszönöm. -mosolyogtam és lassan inni kezdtem teámat.
-Gwen-
